A szerda aztán -- "Miklósi Kingára" gondolva -- jól, a munka jegyében telt. Többször eszembe jutott szűk, kislányos puncija és talán egy maszturbó mellett, hatékonan letudtam a napot. A délutánt-estét megbolondította, hogy képbe került Anna. Egy képet küldött a gmail-re, ahol a múltkor már letiltottam, hogy ne lássuk egymást. (Ő távoli és hosszú történet.) A szingapúri "hajó a háztetőn" épületről. Meglepetésemre beszédbe elegyedtünk. Válaszolt és még a kétértelmű, fülledt megjegyzéseimet is vette. Odáig jutottunk, hogy majdnem meglátogattam még aznap este. A józan ész, persze, azt diktálta, hogy ne induljak el 18-19 óra körül Dél-Budáról Gödöllő mellé, de játszottam a gondolattal. Meg ingerenciám is volt -- ha nem lett volna hétfőn a profi segítség, biztosan nem tudok ellenállni.
Aztán végül formálisan azon bukott meg a dolog, hogy hazajöhet a nagyfia, én meg nem vállaltam, hogy becsukott ajtó mögött "sunnyogjunk". Megállapodtunk viszont egy péntek délutáni meccsben, bár nem nagyon hittem benne. Főleg, hogy délutánra és estére is programom volt már.
Csütörtökön be voltam osztva (munkaügyben), ezért sok esély semmire nem volt. Azért egy futó maszti belefért, hogy szinten tartson, meg a péntek reménye. Az esti programot (PUF30 koncert) lemondta barátom, a délutánit (gyerek sportügyeinek intézése) meg belepréseltem a csütörtöki napba.
A péntek viszont már az erős várakozásé volt. Ágyékom fájón lüktetett szinte -- de tényleg, olyan érzékeny-feszülés volt a golyóimban, hogy ihaj. Ahogy közeledett a délután, jöttek a távolító üzenetek, sms-ek. (Persze, jut eszembe, előtte meg vele együtt, délelőtt a stressz és szervezés.) Először, hogy nála nem jó. Aztán, hogy ahova a III. kerben mentünk régen, a motel, az nem jó, színvonaltalan. Lett tehát néhány autóból internetezés, meg telefonálás. (Ugye, se otthonról, se munkából nem lehet ilyet intézni.) Végül találtam egy elfogadható és mégis megfizethető szintet: egy hajót a Dunán, a Római parton. Akkor jött, hogy előtte inkább találkozzunk egy kávéra a Csillagvárban. Jó....
A kávézóban hideg volt. Nem látszott reagálni rám és a dolgaimra. Magamban le is mondtam a dologról (és örültem, hogy a szállót nem fizettem ki előre). Azért a vécéről jövet megérintettem és a lába közé nyúltam. Nem tudom, ez hatott-e, de amikor a parkolóban elbúcsúztam, váratlanul azt mondta, próbáljuk meg.
Az "ügy" jó volt -- ő sokszor sóhajtozta, hogy nem emlékezett, hogy ilyen veszettül jó. Bár az idő elment, ezért rövid lett. Meg nem is lett azért frenetikus, mint egykor szokott. Bénáztam kicsit, meg "tele is voltam". Végül így csak egyszer mentem el, s akkor is rosszkor. Mert ugyan ő már "előttem volt" legalább eggyel, épp a nagyjelenetet, a mega-orgazmust építette, amikor -- több perces "küzdelem", ellenállás és minden mentális-fizikai technikám ellenére -- elszálltam. Állítólag fél másodperccel a csúcs előtt. (De gumi, persze, nem volt, csak a táskában, ezért nem maradhattam...)
Kíváncsi vagyok, lesz-e folytatás. És milyen.
